A város vezetésének és a szervezőknek hosszú távú tervei vannak a SopronFesttel

2023. 11. 27.

2024. május 17-19. között, a pünkösdi hétvégén és az azt megelőző napokban másodszor rendezik meg a Hűség Városa új fesztiválját. A SopronFest a hazai fesztivál palettán újszerű, „urbán tematikát” valósít meg, amely az egész várost ünnepi programok százával tölti meg.

A város vezetésének és a szervezőknek hosszú távú tervei vannak a SopronFesttel, 2024-ben már az idei látogatószám duplájára számítanak, miközben deklarált céljuk, hogy “emberi léptékű” fesztivált szervezzenek. Hazai és nemzetközi sztárok, rengeteg podcast-beszélgetés, kortárs képzőművészet, gasztronómia, mozi és túrák: ünnepi programsorozat utcákon és tereken – címszavakban erről szól a II. SopronFest, amelyen két olyan hazai produkció is szerepel, amelyek az év első felében csak Sopronban koncerteznek.

A fő helyszín a Lővérek, ahol május 17-től három napon át a legfontosabb hazai fesztivál kedvencek lépnek színpadra. A most közzétett line-upban szerepelnek egyelőre „titkos hazai headlinerek”, akik a SopronFesten exkluzív fellépést vállaltak, az ő nevükre a következő hetekben derülhet fény. A Lővérek megnövelt területen, az erdő szélén felépített szabadtéri és fedett helyszínekkel várja a 2023-as látogatószám dupláját.

A szervezők hangsúlyozzák: “emberi léptékű fesztivál megteremtése a cél, ahol a soproniak és a más városokból érkező turisták is jól érezhetik magukat.” A soproni borászokat felvonultató Poncichter Negyed mellett új helyszín a Secret Garden, amely egy pompás völgy a Lővérekben.

A jegyelővétel december 2-án indul a www.sopronfest.hu oldalon.

kapcsolódó hírek

Hírlevél / SopronFest Klub / Kedvezmények

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy az elsők között értesülhess az új programokról, hírekről - többek között a hamarosan induló SOPRONFEST KLUBRÓL, amelybe belépve exkluzív kedvezményekhez juthatsz majd!