Romokból – filmvetítés
Romokból – dokumentum film, 99 perc
„Egy olyan helyen iszunk és szórakozunk, ami mindjárt a fejünkre omlik.”
A romkocsma egy szedett-vedett hely, egy alkotói közeg, egy kulturális tér, ahol nem volt pénzük bútorokra, a szabadság megtestesítője, a rettenetes zaj okozója, egy Kádár korból ránk maradt emlék…
A budapesti romkocsma jelenség a kétezres évek elején robbanásszerűen rázta fel Budapest életét. A századfordulón a felvirágzó, kulturálisan pezsgő fővárost a háború egyik pillanatról a másikra tette a földdel egyenlővé. Az itt élőknek újra kellett kezdeni mindent, a kitartás és az akarat pedig ismét felvirágoztatta a várost, hogy aztán újra hanyatlás felé forduljon. Ebben a körkörösségben létezik Budapest, és ehhez kapcsolódott hozzá a romkocsma, amely a kelet-európai romokból építkező állandóságot foglalja magába.
A film szereplői azok a romkocsma tulajok, kultúrára vágyó fiatalok, akik az elmúlt 20 évben folyamatosan jelen voltak Budapest életében, saját szemükkel látták átalakulását, és hogy hogyan vált a főváros szívében lévő sokszínű romkocsma projektből a külföldiek elsőszámú célpontja: a bulinegyed.
A Romokból című dokumentumfilm elsőként kísérel meg lenyomatot adni a budapesti romkocsma jelenségről, történetének gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskora, jelene és a bizonytalan jövő körforgása adja, miközben az emberi sorsok, a vállt-vállvetve küzdés állandósága párhuzamot szolgáltat Budapest keserű és diadalmas történetével.
Alkotók:
Producer: Rajnai György (sajnos elhunyt), rendező: Sipos Bence, író, szerkesztő: Csizmadia Attila, vezető operatőr, látvány: Füzesi Tamás, vágó: Földeák Laura és Sipos Bence, hang: Péterffy Máté
A mozi programok támogatója a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál.