Trabant Túra – Trabanttal a történelem nyomában

Trabanttal a történelem nyomában
Trabanttal szállni élvezet – éld át a régi Sopron hangulatát a Jereván lakótelepen, látogasd meg a híres és hírhedt kőhidai börtönt, ahol többek között politikai foglyokat tartottak és fedezd fel a Páneurópai Piknik emlékparkot, ahol a 1989-ben történelmet írt az NDK-s menekültek határáttörése.
A tematikus túra célja, hogy az Áttörés Sopronhoz kötődő korszakalkotó eseményéhez és helyszínéhez az idelátogatók számára praktikus információval szolgáljon a történelmi háttér megvilágítását illetően. Segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy túránk maradandó és kedves élménnyé váljon minden korosztály számára. Célunk, hogy Sopron neve összeforrjon azzal a változással, ami 1989-ben Itt kezdődött el látványosan, és ami Európa képében is erőteljes átrendeződést eredményezett.

A SopronFest ideje alatt Te vezetheted a Trabit, amellyel vezetett túra keretében történelmi jelentőségű és izgalmas, érdekes helyeket járhatsz körbe!

Indulás: A Hotel Soprontól
Túravezető: Taschner Tamás

A túra kezdési időpontja mindhárom napon 10.00 óra.
Gyülekező 9:30-tól – itt egy rövid oktatás a Trabantot vezető személyeknek.

Egy Trabiban négyen utazhattok, a túra ára 4 fő részére: 10.000 Ft.
JEGYVÁSÁRLÁS ITT!

FONTOS! A túrához a jegyvásárláson túl egy előregisztrációt is el kell végezned!
Kérjük, írd meg a [email protected] email címre a következőket (ezt minden résztvevő személy esetében meg kell tenni!):
Az emailed tárgya feltétlenül az legyen, hogy SOPRONFEST TRABANT TÚRA
Mely napon és hány órakor érkezel az csoporttal a Fegyházhoz:    (április 28., 29., 30.,  a Fegyházhoz érkezés mindhátom napon 10:45-kor lesz)
Neved: 
Születési dátumod: 
Érvényes személyazonosító igazolvány számod: 

A Fegyházba való belépéskor szükséged lesz személyazonosító okmányokra!

 

Iratkozz fel!

Iratkozz fel a hírlevélre itt, hogy elsők között kaphass hírt a programokról és válthass belépőt.