Újabb helyszínek és programok a SopronFest kínálatában!

2026. 06. 11.

Pontosan három hét múlva, július 2-án indul a SopronFest fő programja a Lővérekben, ahová több tízezer vendéget várnak az egész országból. A már mindenki számára ismert, hazai- és világsztárokat is felvonultató kínálat most újabb, izgalmas elemekkel: helyszínekkel és programokkal bővül. Napijegyek és bérletek még korlátozott számban elérhetők, június 15-20 között “Vakáció Akció” keretében 3 jegy mellé jár egy negyedik ajándékba.

A legnagyobb érdeklődés a július 4-i napot kíséri, amikor a The Prodigy előtt a Halott Pénz, Pogány Induló és a Wellhello koncertezik. Az így is fullos program most a Rádió 1 jóvoltából egy nyitó és egy záró eseménnyel is bővül. Koraeste egyórás szettel érkezik Metzker Viktória, a The Prodigy után pedig egy látványos End Show zárja az estét, Jaurival a főszerepben.

A SopronFest minden bizonnyal az első fesztivál a világon, ahol még a „levegőben” is táncolhat a közönség! Felépül ugyanis egy közel 30 méter magas torony, ahonnan a bátor fesztiválozók a közönség fölött „repülhetnek” végig. A végállomás a „Zipline Diszkó” ahol táncoló tömeg várja az érkezőket. mindez ott, ahol a SopronFest vidámparkban óriáskerék és a már kötelező elemnek számító dodgem is a fesztiválozók rendelkezésére áll.
A fesztivál központja idén is a Kőház, amely 24 órás nyitvatartást ígér. Az első részen Sopron kedvenc fiatal DJ-je, Grandpan a főszereplő, utolsó este pedig „Prodigy After” címmel Metha és társai hozzák el a korszak kedvenc lemezeit.

A „Kőház hátul” egy sokfunkciós kávézóvá alakul át: szőnyeggel, kényelmes bútorokkal, lounge-hangulattal. Ezen a helyen a délelőtti órákban reggelizhetnek a fesztivál kempingezői és „Másnaposok mozija” keretében naponta három filmet láthat az ébredező közönség.
Délután ez a helyszín Vinyl Cafévá alakul, ahol kizárólag csillogó fekete lemezeit hozza magával DJ Venom, DJ Jokó, a Pub Fiction és a Secret Factory csapata, de érkezik majd Pöli, Mr Cloud és From Bob is, proseccot pedig happy hours keretében kínálnak a korán érkezőknek. És ez az a hely, ahol a FOCI VB aktuális mérkőzéseit is élőben láthatjuk majd.
Ez a hely egyben a kempingezők központja is, ahol csocsó és reggeli ételek-italok várják a vendégeket. Az előre telepített, vagy éppen saját sátrak mellett lehetőség lesz autóval vagy épp lakóautóval érkezni a kempingbe, de bérelhető több fajta igloo verzió is a kempingben.

A SopronFest warm-up időszaka már június 27-én indul, Demjén Ferenc ingyenes koncertjével a Fő téren, kiállításokkal és „A Bárzongorista” Fűzy Gabi bácsi koncertjével.

 

 

Részletes program itt

 

Jegyek, bérletek itt

 

 

 

kapcsolódó hírek

Iratkozz fel a hírlevelünkre és legyél a SopronFest Klub tagja!
Klubtagként elsőként értesülhetsz a legfontosabb híreinkről, kedvezményekkel kedveskedünk neked és számos előnyt élvezhetsz a fesztivál során. Várunk szeretettel!