A HŰSÉG VÁROSA kiállítás
A SopronFest szervezői 2024-ben nyolc művészt kértek fel egy HŰSÉG témájú kiállítás létrehozására. A hűség szelleme mindvégig „ott van a levegőben” akkor is, amikor a kiállításon szemlélődünk, vagy éppen akkor, amikor a Hűség Városa ódon utcáin barangolunk. A szervezők felkérésére az alkotók azt is vállalták, hogy néhány napra „Sopronba költöznek” és a Várkerületen, a Mária-szobornál 1-1 nagy méretű, szív formájú installációt, a hűség jelképét „dolgozzák fel”, olyan művet készítve belőle, amely csak rájuk jellemző. Bukta Imre és Soós Nóra előre dolgoztak, de Ef Zámbó István, Weiler Péter, Bereczki Kata, Labrosse Dániel és Sibitka Anna, valamint a soproni művészek képviseletében Mascher Róbert négy napon át a helyszínen készítették el műveiket. Az alkotási folyamatba a látogatók, járókelők is betekinthettek, akár a művészekkel is szóba elegyedhettek. Ezek az alkotások a SopronFest alapítóinak szándéka szerint a Hűség Városa új jelképeként helyben maradtak és a Várkerületen idén is találkozhatunk velük.